Két helyszínen - Budán és Pesten - tizenkét szakrendelésen több mint harminc orvosunk és terapeutánk várja Önt. Szakorvosaink a vizsgálatok során a legmodernebb eszközök segítségével diagnosztizálják problémáját, majd Önnel konzultálva meghatározzák az ideális kezelési módszert.

Kérjen időpontot!

Miért a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő szakorvosait válassza?

  • Szakorvosaink nagy szakmai tapasztalatukat országosan elismert intézményekben szerezték
  • Alapos vizsgálat, célzott komplex kezelés egy helyen
  • Nagy hangsúlyt fektetünk az orvos-beteg kommunikációra
  • Várakozás nélkül, akár 24 órán belül állunk rendelkezésére
  • Elegáns környezetben Budán és Pesten, hogy az Ön számára legkönnyebben elérhetőek legyünk

Az év magánrendelője 2016-ban

Számunkra fontos pácienseink egészsége, gyógyulása, de elégedettsége és komfortérzete is. Ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy a szakmai zsűri mindezeket figyelembe véve 2016-ban nekünk ítélte az Év Magánrendelője díjat.

2016-ban harmadik alkalommal rendezték meg az Év Magánrendelője versenyt.

A szakmai zsűri összetett szempontrendszer szerint hozta meg döntését: vizsgálták a rendelőben praktizáló szakorvosok tudományos munkáját, szakmai tevékenységét, a rendelőben tapasztalható kommunikációt, az időpont foglalási lehetőségeket és a weboldal minőségét is.

Óriási megtiszteltetés a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő minden szakorvosa és dolgozója számára, hogy 2016-ban elnyertük az Év Magánrendelője szakmai díját, csoportpraxis kategóriában!

Forduljon hozzánk bizalommal bármely mozgásszervi probléma esetén díjnyertes közösségünk örömmel áll rendelkezésérel!